Mia's world

Halálom órája

Mint bármelyik másik nap, ez is úgy kezdődött

Majd este a barátok közül mindenki a lenti kis bárba jött

Zene és tánc, féktelen dorbézolás

Így szórakozott a régi baráti társaság

Majd megláttam Őt, a tömeg sokaságán át

Ő is kíváncsi, s fürkésző tekintettel nézett rám

Csábos mosoly, kérdő pillantás, majd egy elismerő kacsintás

Viszonoztam n is, kacérkodva táncoltam

Ezzel minden figyelmét magamra vontam

Nem tudom, hogy történt, már nem is emlékszem

De az este során valahogy mellé keveredtem

Egyik haverom szólt oda: ismeritek egymást?

Nézd, bemutatom, ő is egy régi barát…

Akkor, azon a napon kezdődött el minden

Mit láttam benne? Még máig sem értem…

Szép lassan megkedveltem, majd idővel megszerettem

Ekkor már tudom, hogy nagy hibát vétettem

Bár szépen indult minden, rózsaszín ködben

Minden időm, mit tudtam, vele töltöttem

Csöndes éjszakán, mikor ajka ajkamhoz ét

Úgy éreztem a szenvedély tüze bennem is ég

Hevesen vert a szívem, derekamon a karja

Csókjaiban úgy éreztem, mintha a lelkét kóstoltam volna

Testünk egybe fonódott, s mint a tenger, egyként hullámzott

Majd előtört egy érzés, mitől mindkettőnk megborzongott

Reggel együtt ért minket a felkelő napsugár

Ekkor tudtam meg, hogy mi is az a boldogság

Hogy mikor kinyitom szemem, két erős karja ölel át

És úgy érzem, ő lesz az, ki most már vigyáz rám

De hamar rájöttem, hogy az élet nem mindig ilyen szép

Egy átlagos délután villant elém e kép…

Éppen arra sétáltam, véletlen csupán?

S láttam hogy karjával egy másik nőt fon át

Szívembe mintha tőrt szúrt volna, mérhetetlen fájdalom

Szemeimben könnyek gyűltek, s legördültek arcomon

Csak álltam ott, némán,és csak néztem őket

Néztem őt, hogy szép szájával nem engem, mást becézget

Csókjai, amik egykor csak az enyémek voltak

Ó! azokat a csókokat most másvalakinek adta

Végül ő is meglátott, meglepődött, lassan felém fordult

S meglepődtem én is újra, hisz a nő a legjobb barátnőm volt

Éreztem, ahogy szívem bordáim közt megreped

Majd kettétörik, s ontja magából a véres könnyeket…

Megnőtt a fájdalom, mellette eltörpült a világ

Felém nyúlt, s azt mondta: ez nem az amit látsz!

Már hogyne lenne az, félre se érthetném

Kiket annyira szerettem, ők rúgtak most belém

Hátat fordítottam és futottam, csak futottam

Hallottam, hogy utánam szól: hagyd, hogy megmagyarázzam!

Nem akarom hallani, nem akarom érteni

Csak azt, mit most láttam tudnám elfelejteni!

Hazaértem később, bevágtam az ajtót

Túl sokat hazudott, ez már nekem elég volt

A lakás most csendes, hideg és üres

Bár még őrzi a régi emlékeket…

De én itt állok, arra emlékezve, amit otthagytam

Elfeledkezve arról, amit most végleg eldobtam

Elfelejtkezve a világról, amit tudok

Úgyhogy most itt állok, egyedül vagyok

A whiskys pohárért nyúlok, s legurítok egy kortyot

Majd még egye, s újra egyet, ez tényleg én vagyok?

Ekkor megakadt a szemem a szemközti falon, egy képen

Én voltam az, az egyik autóversenyemen

A kocsim mellett álltam, a feje dacosan felszegem

Igen, ez vagyok én! s akkor már ne gondolkodtam

Fogtam a slusszkulcsom, s a pályához hajtottam

A kocsim sárga, a ruhám fehér, matricákkal teli

Melyek az autóversenyzés nagyjait képviselik

De a bukósisak nehéz, így leveszem azt

Most úgyis csak fojtogat és fullaszt

Ekkor újra fellángolt bennem, mit már otthon is éreztem

De a fájdalommal most harag keveredett, s a gázra léptem

A pályára hajtottam, s csak róttam a köröket

Majd újra rám törtek a fájó emlékképek

A fejemben pörögtek, egymást váltották a jelenetek

Ahogy ott állnak, s szorosan fogva egymást ölelkeznek

Bár ne is ismerném, sohase látta volna!

S akkor most a szívem eszemmel nem dacolna

Jobban beletapostam, szememben gyűltek a könnyek

A sebességmérő meg egyre feljebb és feljebb ment…

A düh, a gyűlölet ez csak nőtt bennem

Az adrenalintól pedig elvesztettem a fejem

Elmosódtak a kordonok s a falak mellettem

Majd a kép, ahogy őt csókolja villant fel előttem

Ekkor nem tudom, hogy történt, de a kocsim megcsúszott

És nagy sebességgel, teljes erőből a falnak csapódott

Forog velem a világ, mi történt, hol vagyok?

Halványan érzékelem, hogy fejjel lefelé lógok

Fehér ruhámon pedig vörös vérfoltok

Ezután a sötétség mindent elborított…

Később…

A kórházi ágyon fekszem, mozdulatlanul a fájdalomban

Látom az életem, ahogy a szemem előtt villan

Állapotom kritikus, azt mondják ittam, s ezért karamboloztam

Most úgy fáj minden, a lélegzet is, de mégsem reagáltam

Ebben az ágyban fekszem, elvesztve mindenem

Látom az életem, ahogy elhalad mellettem

És bárhogy is gyűlölöm, mert az ő hibája minden

Utolsó lélegzetemmel mégis a nevét rebegem

Mert két szemét láttam, s az arcát, mi elmémbe vésődött

Majd nem fájt többé semmi, s életem a sötétséggel végződött…

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat